3 Ingatlan

A település központi szakasza még a több száz éves faluszövet eredeti struktúráját őrzi. A korábban egyutcás falu házai az utcához kapcsolódtak, míg hosszú, több, mint 4000 négyzetméteres kertjei az erdőig húzódtak.

A település többi része az idők során felparcellázódott. A kertek művelése helyett a lakosság igénye a nagy területek lakóterületként való értékesítése lett, így a korábban csak egyetlen fő út, további, a kerteket keresztülszelő utcákkal bővült.

Ez az egyetlen településrésze Nadapnak, ahol a régi lakók ragaszkodtak a földjeikhez, művelték azt és nem kívánták feldarabolni, értékesíteni.

Az ősi faluszövet ezen értékét 11 család őrzi. Az itt élő családok mindegyike a kertek művelését, az önellátást, gazdálkodást tűzte ki céljául. A területen a falusias beépítés jelleg kis és nagyállattartást megenged.

Nadap központjában, az étteremmel, a bolttal és a most tervezés alatt álló faluközponttal szemben található a védett utcaképes, ősi faluszövetű 3 egymás mellett álló ingatlan, melyet eladásra kínálunk.

A két szélső ingatlanon a teljes tetőszerkezet cseréje és az új tetőfedés után a homlokzatok eredeti állapotának visszaállítása zajlik. A védett utcaképbe illő és településképi engedéllyel rendelkező homlokzatok vakolása és a nyílászárók cseréje következik. Az alábbi képeken a tervezett állapot látható. A középső ház burkolata készen van.





1. 

Az első ingatlan szerkezetkész állapotú. 2020-ban új koszorút és új tetőszerkezetet kapott.

A jelen épülettömb alkalmas család számára lakhatásra, illetve központi elhelyezkedése révén kávézó, cukrászda, kerékpáros, vagy lovas turizmussal összefüggő üzleti tevékenység folytatására is.

A telek szélessége megengedi a keresztházas megoldást, azaz az épület a telekhatáron hosszúházzal és még egy keresztszárnnyal is bővíthető. A beépítési mélység 45 méter!

 

2.

A középső ingatlan 10 éve épült. Két lakóegységet foglal magába. Az utcai épületrész az alsó szinten két helyiséggel rendelkezik, melyek közül az egyik dupla légterű. A külön bejárat mellett előtér, külön wc és fürdő helyiség található. Az utcai helyiségből széles lépcső vezet fel az egyterű galériára. 

Az utcai épületrészben jelenleg egy alkotóház működik. 

A ház kert felőli egysége alul egy előszobát, étkezőt, amerikai konyhát, nagyméretű dupla légterű, terasszal kapcsolatos nappalit, kerttel és fürdővel kapcsolatos hálószobát, illetve mosókonyhát foglal magába. Széles, dupla karú lépcső vezet fel a galériára, ahol egy fürdő, két szoba és egy kisebb méretű "galéria-nappali" kapott helyet.

A szobából pazar kilátás nyílik az örökpanorámás kertre és a Velencei hegységre.


3.

A harmadik ingatlan egy kőalappal rendelkező vályogház, amely 2020-ban alapmegerősítést, új tetőszerkezetet és fedést kapott.

A rendszerváltás körüli téesz-ablakot kicserélték a korábbi, hagyományos két ablakos megoldásra.

Az ingatlanon jelenleg a nyílászárók cseréje, korszerűsítése folyik. Ezt követi majd a külső és belső lélegző vakolás.


A központi fekvésű alkotóház hátsó, kert felőli része az erdővel kapcsolatos, ahonnan turistaút vezet a Szintezési Ősjegyhez, illetve a Velencei Hegység más látnivalóihoz. Nyáron az alkotási lehetőségek kiegészülnek egy fedett-nyitott térrel, illetve egy közel másfél hektáros, parkosított alkotó-kerttel.